Szent István halálának 900. évfordulója, az 1938-as esztendő kulcsfontosságú év volt várostörténeti szempontból is. A Szent Év központi ünnepségei Székesfehérváron zajlottak, mely kiemelkedő városfejlesztéssel is járt.
De mindez nem lett volna elég a város akkori polgármestere, Csitáry G. Emil eltökéltsége és nagyszabású elképzelései nélkül, melyeket szinte hiánytalanul meg is valósított. Először a Városháza átépítése került sorra. Addig a Zichy palota és a régi városháza között egy egyemeletes kereskedőház (Bierbauer-ház) állt. Már 1912. óta az egész épületkomplexumot a városi igazgatás használta, de amolyan szedett-vedett megoldás volt ez. Schmidl Ferenc elképzelése alapján dr. Kotsis Iván készítette el a terveket, aki az épület elkészültekor úgy fogalmazott, hogy Schmidl Ferencet és Csitáry G. Emilt is a tervezés részesének kell tekinteni, hiszen olyan pontos elképzeléseik voltak, hogy mindvégig harmonikusan tudtak együtt dolgozni. Az eredmény is igazolta a közös munka hatékonyságát. Az új városházát 1938. január 17-én avatták.